Fodrászat


Fodrászatunkban HÁROM SZEMPONT figyelembevételével igyekszünk dolgozni! w2

Az első célunk, hogy SZEMÉLYRE SZABOTT szolgáltatást nyújtsunk vendégeinknek, felmérve a fizikai adottságaikat és egyéniségüket. Nálunk nincsenek előre betanult sémák, amiket arcvonásoktól, fejformától és hajminőségtől függetlenül ráerőltetnénk vendégeinkre. Mindenki egy egyéniség, így minden frizura és hajszín tudatos szakmai tervezés és személyre szabott munka eredménye.

A második szempont, amit szem előtt tartunk, hogy a vendéget olyan frizurával engedjük ki az üzletből, amit otthon magának is képes elkészíteni, vagyis az esztétikai élmény mellett, a JÓL KEZELHETŐSÉG is napi örömöt kell, hogy okozzon. Egy jól és precízen levágott frizura sokáig szolgálhat viselője megelégedésére.

Végül, de nem utolsó sorban, pedig az üzletben használt TERMÉKEK összeválogatására fektetünk nagy hangsúlyt.
Az általunk használt professzionális anyagok skálája meglehetősen széles palettán mozog. Nem vagyunk leszerződve egyetlen céggel sem, így vendégeink igényeit folyamatosan szem előtt tartva tudjuk megválasztani, hogy mikor és mivel szeretnénk dolgozni.
Több márkát is használunk, mindegyikből igyekszünk legjobb tudásunk szerint kiválasztani a számunkra és persze vendégeink számára a leginkább megfelelő terméket.
A piacon nagyon szoros a verseny, a cégek egymást túllicitálva hozzák ki az újdonságokat, és mi olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezekről nem kell lemondanunk, csak azért mert köt minket egy kizárólagos szerződés.
Több éves tapasztalat után állíthatom, hogy a legtöbb márkának megvan az erőssége, illetve a fő profilja… tehát nem lehet minden cég mindenben jó, de mi választhatjuk mind közül a LEGJOBBAT!
Néhány az üzletben használt márka: Alfaparf , L’oréal, Schwarzkopf, Imperity.

FODRÁSZATI SZOLGÁLTATÁSOK

Mosás – szárítás
Hajvágás
Hajfestés
Kíméletes hajszőkítés (Implex használatával)
Pigmentálás
Hajszín erősítés/árnyalás
Pigments
Különböző melír technikák (ombre, copacabana, balayage, fóliás melír (lap és tincses), kalap melír, tőmelír, fésűs melír)
Beach Waves – Tengerparti hullámok
Volumen növelés
Dauer
Keratin terápia
Tartós hajsimítás
Hajkötés erősítő rendszer – Implex
Feltűzés és alkalmi frizura
Esküvői kontyfésülés

Melír technikák, amiket alkalmazunk                                                   IMG_5180

Ombre
Copacabana
Balayage
Fóliás melír
Lap melír
Tincses melír
Kalap melír
Tőmelír
Fénymelír
Fésűs melír

 

 

 

 

Keratinos hajsimítás

IMG_5181NE légy a hajvasalód rabja! NE fogd jelentéktelen copfba a hajad, csak mert kint párás a levegő! NE rejtsd konty alá a hajad, mert szégyelled, hogy sprőd vagy kreppesedésre hajlamos! És NE mondj le a vizes programokról sem!

Ha a fent említett néhány probléma valamelyike is ismerős számodra, akkor várunk szeretettel, hogy megoldjuk a gondodat, mert a Keratin Terápiát pont Neked találták ki!
Mert a  Lisse Design keratinos hajsimítás egy egyedülálló hajkímélő és regeneráló rendszer.
Ajánljuk mindenkinek, aki tartósan egyenes, könnyen kezelhető, keratinnal feltöltött és fényes hajkoronára vágyik.
A Lisse Design alapvetően egy hajsimító termék, de keratin dózisának köszönhetően egy igazi „vitalitás bomba”, ami élettel és fénnyel tölti meg a hajat.
Amint bejuttatjuk a speciális kezeléssel a hajba a keratint, azonnali látványos eredményt kapunk.

7 ok, amiért érdemes kipróbálni a keratin terápiás kezelést:

  1. Egészséges hajsimítás, azonnali, látványos eredmény
  2. A kezelés után azonnal festhető haj
  3. A kezelés után azonnal formázható frizura
  4. 3-4 hónapig tartó eredmény
  5. A keratinnak köszönhetően extrán ápolt, ragyogó haj azonnal, mely selymes, lágy tapintású
  6. Erőtlen, vékony szálú, elhasznált haj is feltöltődik
  7. Nem kell tartani a nedvességtől és párától való visszagöndörödéstől

Bővebben: Keratinos hajsimítás

 

 

Implex – Új dimenzió a vegyszeres műveletek világában
IMG_4061

Hajkötés erősítő rendszer…

Az egészséges haj érdekében!
Eljött a töredezés mentes szőkítés ideje!
ÚJDONSÁG! Implex kőolaj, szulfát és PPD mentes, professzionális hajkötés újraépítő rendszer.
Mostantól nem kell kompromisszumot kötni, a haj állapota és a kreativitás között, elérhető a kívánt eredmény a haj egészségének megtartása mellett, tökéletes védelem minden vegyszeres művelet során (festés, szőkítés, világosítás, hullámosítás és egyenesítés).
Az Implex-nek köszönhetően a haj újra hidratált, egészséges, erőtől duzzadó és ragyogóan fényes lesz.
Tehát, az Implex nem csupán táplálni és nem is hidratálni akarja a hajat, hanem a károsodás alapvető okát szünteti meg!
Vendégeinkkel együtt, mi már nem tudunk és nem is akarunk lemondani az “Implex hatásról”… Ajánlom mindenkinek, aki nem csak divatos, de igényes is szeretne lenni!

Bővebben: IMPLEX – Az egészséges haj érdekében!

 

 

Pigments – A szalonban és otthon egyaránt használható
prodotti-color

A Pigments a legújabb generációs hajszínező mely intenzívebbé, gazdagabbá és különlegesen ragyogóvá tesz bármilyen színváltoztatási és hajápolási szolgáltatást.
Az extra magas koncentrációjú, tiszta pigmentek számos terméktípushoz keverhetők, hogy megőrizzék vagy élénkebbé tegyék a természetes vagy festett hajszínt, hogy az vibráló és ragyogó legyen.

A Pigments minden kozmetikai közegben alkalmazható: víz, sampon, pakolás, kondicionáló, dauer fixáló, festék, tartós hajsimító fluid, hajhab, zselé attól függően, hogy mi az elérni kívánt célunk, a tartóssága tehát a keverési közeg függvénye.

Miben segít nekünk a Pigments?

*Személyre szabott színek készülnek vele
*Erősíti illetve mattitja a hajszínt
*Felfrissíti a hajszínt két festés között – akár otthoni megoldással is
*Életre kelti a nyáron kifakult hajvégek színét két festés között – akár otthoni megoldással is
*Árnyalhatjuk és élénkíthetjük vele a natúr hajszínt, festés nélkül (színmélységet nem változtat és őszfedő hatása nincs) Festetlen hajú menyasszonyoknak kifejezetten ajánljuk!!
*A hajsimítás illetve hullámosítás során megfakult hajszínt, már a kezelés folyamán visszaállíthatjuk vele

Ajánljuk még:

* „Bátortalan” vendégeknek, akik szívesen kipróbálnának valami újat, de nem merik, értem ez alatt pl a melír több fajtáját. Mivel pár mosással eltávolítható tökéletes egy próbára, hogy mennyire tudunk azonosulni vele, és mit szól hozzá a párunk, gyermekünk, környezetünk
* „Kísérletezőknek” akik bevállalósak és esetleg szeretik az extrém dolgokat, bármilyen szín kikeverhető
* Alkalmakra pl.: egy buli vagy akár nyáron a fesztivál szezonra is kitűnő kiegészítő lehet

Otthoni alkalmazása is megoldott balzsam vagy sampon formájában, ebben az esetben két festés között elősegíthetjük a hajszín tartósságát, élénkségét, ragyogását… többek között a vörös nem fakul, a szőke nem sárgul!
Tehát a hajápolóba belekeverjük a kívánt színű pigmentet és így otthon a hajmosások alkalmával is lehet karban tartani a színt.

Bővebben: Pigments – Különleges színek

 

 

Beach Waves – Tengerparti hullámok
1496073482_Beach-waves-430x379

Sokan ismerjük az érzést mikor a tengerparti nyaralásokon minden különösebb erőfeszítés nélkül kialakulnak hajunkban a természetes, kócos hatású hullámok a sós víztől, még hajszárítót és diffúzort sem kell használnunk a szárításhoz, a tengerparti szellő ezt a feladatot is elvégzi helyettünk.

Persze ez csak a következő mosásig tart és sajnos nem tölthetjük az év nagy részét a tengerparton, hogy hajunk tetszetős legyen.

De van megoldás! Pontosan ezt a hatást produkálja a L’Oréal cég Beach Waves terméke, méghozzá akár 8 héten keresztül, így itthon a hétköznapokban is felidézhetjük a strandolás hajunkra gyakorolt hatását.

 

A kezelés természetes hullámokat eredményez, nem összetévesztendő a dauerolással.
Más az eredmény, más az eljárás, kímélő a hatóanyag… különleges csavarási technikát alkalmazunk még a hagyományos csavarókat is elfelejthetjük.
Leginkább tavasztól az őszi időszakig ajánljuk vendégeinknek ezt a lehetőséget…

 

Menyasszony Szépítők
56

A konty építés a szakmánk koronája, így nem csoda, hogy munkánk során a szívünknek egyik legkedvesebb feladat a Menyasszony szépítés!

Különleges érzés egy „átlagos” nőt menyasszonnyá változtatni, szerencsésnek érezzük magunkat, hogy a szalonmunka mellett – ami önmagában is nagyon izgalmas – ilyen exkluzív élményben is részesülhetünk.
Kialakítottunk Menyasszonyainknak egy teljes szépség csomagot, így nem kell a fodrász és a sminkes között futkosni, az amúgy is szűkös időt nehezen beosztva, mert nálunk egy helyen a teljes szépítkezési folyamat kivitelezhető: fodrászat, smink és tartós szempilla hosszabbítás.

Családi vállalkozásként működünk, így nálunk nincsenek cserélődő munkaerők, azt gondolom ez már önmagában is garancia a minőségre. Bátran állíthatom, hogy egy összeszokott kollektíva biztosítja a szépítkezést az ara és a kísérői számára!
Célunk, hogy minden menyasszonyunk szépnek és magabiztosnak érezze magát a nagy napon!
Továbbá igyekszünk hasznos szépészeti információkkal ellátni az arát és a násznép tagjait.
Menyasszony Szépítők névre hallgató Facebook oldalunkon folyamatosan frissülő cikkekkel és képekkel igyekszünk segítséget nyújtani a tájékozódni kívánó vagy tanácstalan Menyasszonyoknak!
Facebook: Menyasszony Szépítők

Várunk szeretettel minden kedves Menyasszonyt és a násznép tagjait!

Bővebben: ESKÜVŐ

 

Munkánk során igyekszünk mindent megtenni, hogy vendégeink elégedetten és boldogan távozzanak az üzletből. Folyamatosan szakmai továbbképzéseken veszünk részt és új eljárásokkal, illetve szolgáltatásokkal bővítjük az üzlet kínálatát. Minőségi anyagokkal, magas színvonalú szolgáltatást nyújtunk, elérhető áron.

Amennyiben szolgáltatásainkkal felkeltettük érdeklődését szeretettel várjuk!

Elérhetőségünk!